Melléd szegődöm

Melléd szegődöm,

mint kóbor macska
ha lábhoz dörgölődzött,
puha talpain utánad ered,

az esőtől ázott kockaköveken.

Nincs más menedék,

mint a felejtés kapualjaiba húzódni

és várni:

elmúlik ez a szorító érzés,

elálmosodik a fájdalom,

és hazatalálok végre.

Szúrágta faajtó

sírásából tudom,

nincs otthonom mi befogad.

Míg az utca túloldalán

fényes ablakok mögött

boldog arcok ülnek,

gyerekkacagással terített

vacsoraasztalnál,

addig lélekcsupaszon éhezem utánad.

Tudom, a hajnal nem csillapít lázat,

bőrömbe kóstol világossága.

Egy újabb nap

amit túl kell éljek

hiszen mondtad: „ Erős vagy! ”
s nekem már csak szavaid világítanak,

mint őrtüzek süppedő partokon,

aztán kihúnynak  lassan,

mint  holnapom.