2011. február 27., vasárnap

Melléd szegődöm













Melléd szegődöm,
mint kóbor macska
ha lábhoz dörgölődzött,
puha talpain utánad ered,
az esőtől ázott kockaköveken.
Nincs más menedék,
mint a felejtés kapualjaiba húzódni
és várni:
elmúlik ez a szorító érzés,
elálmosodik a fájdalom,
és hazatalálok végre.

Szúrágta faajtó
sírásából tudom,
nincs otthonom mi befogad.
Míg az utca túloldalán
fényes ablakok mögött
boldog arcok ülnek,
gyerekkacagással terített
vacsoraasztalnál,
addig lélekcsupaszon éhezem utánad.

Tudom, a hajnal nem csillapít lázat,
bőrömbe kóstol világossága.
Egy újabb nap
amit túl kell éljek
hiszen mondtad: „ Erős vagy! ”
s nekem már csak szavaid világítanak,
mint őrtüzek süppedő partokon,
aztán kihúnynak  lassan,
mint  holnapom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése