Még mindig hiányzik vállad gödre
abból a tolvaj márciusból,
most padló deszkáinál hidegebben fekszem.
Könyörgöm az őrzőknek
változzon koporsómmá a világ,
múljak el, mint gyenge nyakam bőrén
leheleted finom árnyéka,
hasamra mart csókjaid narancsszíne.
Suttogva nyugtatom a halált
nem bánja majd, ha asszonya leszek,
vadlovat szokás így kézhez szelídíteni
bodza felhős réteken alkonyatkor.
Bár magamat tudnám ilyen bátran szeretni,
ahogy téged szerettelek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése