Álom az ezerjófűről

Álmodtam.

Tölgylevelek felett mentünk az erdőn.

Napnak erejéből narancsra futotta,

fák törzsére festve.

Válladon ásó.

Kereszt.

Úgy láttam pillanatra szép arcod,

mint Jézust,

nem fájdalom,

csak sors előtt fejet hajtó bizonyosság.

Hallgattam hallgatásod.

Kerestük Ezerjófű csodáját.

Bokrok hűse alatt,

harmatot könnyez a föld,

erős száron

apró étercsillagok.

Te, mint Kheirón,

gyógyulást kerestél

nem-múlt szerelemből,

én magányodból lopott időt.

Téged,

ha kell, pokolra szálljak érted.

Vajákos cigányok mesélték,

nyáréjszaka, a füvek felett

lidércfények égnek.

Ébredek.

Az éjjel halkan esett,

észrevétlen oltott el bennem

szerelmet, tüzet.

Fenyők karjai közt

ázott pók szédeleg.

Hálójába szőtt

színes-csillogó esőcseppeket.

Utat.

Feléd lépkedek.

Illusztráció: Daria Petrilli