Haldoklásod

Haldokló fejed a párnán.

Árnyékkal rajzolt köré fehér sugarakat a fény,
nemszeretett templomaid szentjeinek  glóriája
sem ragyogott élesebben.
Hajlott hátad lassan távolodott
magas igéktől,
ígéretektől,
sosemvolt boldog életedtől.
Erőtlen, szép kezed  pihen a takarón.
Gyűrű  csillogásával magához szelídített hűség,
majd ötven év múlva elindult nélküled,
emléke kacsként kapaszkodott
sírninemtudó holnapodba.

Ősz hajú játékbabám voltál.
Ágy szélén ülve
aprócska tested ínyvacogva tűrte a vizet,
pacsuli krémeket, napon szárított inged útvesztőit.
Csak hozzám nem találtál vissza
maradva árnyékos oldalon,
földet szomjazón.
Most porba próbálom rajzolni 
gyermekkori arcom elveszett nevetését.