Illatos fénykép

Sárga tearózsák a kerítés rácsain,
ügyesen kúsznak egyre feljebb,
kapaszkodnak a nyárba,
apró cakkos-zöld levelekkel.
Szirmait féltőn érintetted,
mint pólyám hófehér szalagját.

Barackillatú kert, a fekete télben.
Ág-bogak szépen halomra rakva
fagyos földön fekszenek,
ahogy te is azon a délután,
mikor körömmel kapartál,
ástál egyre lejjebb,

nem hitted senkinek: a macska halott.

Egyedül maradtál.

Hiába próbáltam otthonod lenni,

múltadba vitt tőlem az idő,
meszes erekben lassan csordogált a vér.
Jó gyerek vagy! – mondtad,

míg egy rozsdafarkú illegett a fenyő ágai közt,
szívemben kalapált:
már a nevemet sem tudod.

Orvosságszagú kredencen
békés óraketyegés,
múlik az élet.
Ülsz, kitudjahányadik reggelen
narancsfény viaszbőröd karcaiban.
Csak bal lábadon billeg  papucs.

Most nem pörölök.
Ne félj! Ne félj!– hajtogatom,

 megigazítom inged csipkeszegélyét.

Fotó:Irene Sheri festménye