2011. február 26., szombat

Elmúlás

Kitárom ablakom, ahogy kérted.
Hajnali füvek illata súgja,
elmúltál a világból,
 kedves.
Csak egyszerűen,
fájdalom és szomorúság nélkül.
Találni régi életed.

Fecskéim ma is csijjognak a kékben.
Nincs mód hátukra kötözni könnyeim.
Felhőkig szállnának velem,
 víz lennék megint.
Halott mosdató hűs eső.
Fehér gyolcs,
hideg bőrödön ünnepi ing.

A papkertben sétáltunk.
Emlékszel?
Sírtam, hogy elmész megint.
A világnak ócska kis csalók vagyunk.
Egymásnak ritka nincs.
Várfalnak dőlve csókolództunk
 borostyán csiklandoz,
éles kő hasít.
Ha tudom utoljára,
még súgtam volna valamit.

Titkom lett.

Ma temetni indulok.
 Téged.
Magamat veled.
Virágos ruhám a szélben
lélekvarjak közt, szemtelen libeg.
Ha itt lennél combomba csípnél,
nevetnék. Lehet?
Ha majd fű leszel nyárra,
szép, erős,
mint volt életed.
Elalszom karodban
és
benned ébredek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése