Szerelmesvers

Becsületről,
hűségről, szónokolva
nadrágod gombolod.
Homlokodra
izzadtság cseppeket suttogtam,
olyan hangosan,
mikor futott nyári délután,
az árokásók is belepirultak.
Úgy vagyunk,
mint vadrózsabokor a templomkertben.
Folyondárral ölelkezett
bár kínos, nem gabalyintja szét őket
semmilyen erkölcs.

Mi dolgod velem?

Drogoddal, lélekhalászoddal.
A nővel
kit hol szeretsz,
hol meg tartást követelsz
és sértődsz ha megszegem,
eskünket, mit éjszaka tettük,
mint szerelmesek,
kiknek se múltjuk, se jövőjük
nem jön el.
Jelen csorgat lassan,
bőrünk alá
keserű-édes ízeket.

Majd érzem.
Ha már nem leszel.