Alku a tónál

a benned hallgató kisfiút keresem
ki anyja szép méhében vakon
kapaszkodott önmaga másába
elsőként szakadt oldhatatlan magányba
így kárhoztatva
örök utolsónak
mohón kap kékezüst mellek után
hogy sosemelég tejjel szája gödrében
csendesedjen el

nem tudja még
az ölből mindig újabb vértestvér
küldi sarokba hol sírni sincs kinek
csak vigasztalanul esik folyton térdre
áll sorvégre kenyérért
jó szóért
elmaradt barackért fejre

csiklandós fűben hanyatt
nincs idő festeni új Istent
almát számol a fa alatt
vajon jut-e marad-e
ha apjának nemzeni
vagy vedelni támad kedve

Zöld tónál mindenki kap fagyit
a nadrág túl nagy túl vizes
ha lecsúszik nem fáj
nem szégyen az                         
csak betonforró a nyár

mellé ülök a kék padra
felismer  

félrebiccenti fejét
kössünk alkut
egyetlen mosolyodért
időtlen vezeklem
boldog gyerekkoromért