2011. február 26., szombat

Elengedő


Olyan lassan engedlek,
 mint hegymászó a társát.
Nincs erő mi megtartson téged,
 tegnappá szelídült holnapunkban.
Nézlek. Távolodsz.
Bízom, talán vannak szárnyaid.
Nem léleksziklákhoz csapódva halsz bele az életbe,
 csak úgy elalszol majd.
Látom domb mögött felkelni a Napot.
Nélküled iszik hajnalban harmatot.
Vöröslő száját felhőbe törli
fényt böffent arcodba az ablakon.
Őrizlek.
Magamban.
 Szépen összehajtogatott emlékem leszel.
Ünnepeimre szépen kisimítlak.
Szavakkal terítek asztalt.
Vendégeim éjfekete varjak.
Mosolygok
és
senki nem marasztal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése